Perselus Piton Varázslatos Világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Perselus Piton csodálatos világa FÓRUM
 
A világ legnagyobb pitonos játéka
 
A hét idézete
" A jó öreg Shakespeare odafönt elégedetten dörzsölheti a kezét: amíg szerelem lesz a világon, hősei mindig feltámadnak. A történet folytatódik; más korban, más műfajokban, más szereplőkkel." NL
 
Perselus&Lily: Videók a halhatatlan szerelemről
 
Új HP szereplők
 
Pályázatok
 
Mennyi az idő?
 
E heti kedvenc képem
Yeah...
 
Dalolászó
 
Szerelmetes barátom
Szerelmetes barátom : III. A tragédia

III. A tragédia

  2006.01.27. 22:30


III. A tragiédia

Megérkezvén a Nagyterembe egy kiadós idegenvezetés után elbúcsúzom újdonsült barátaimtól, és helyet foglalok a Mardekár asztal közepe táján, egy nagyobb hézagban.
Érdekes, szinte alig vannak páran, akik lejöttek reggelizni. Természetesen nem kötelező, de ajánlott. Nekem főleg. Ahogy tegnap este lefekvéskor a Hold fényénél elnéztem az órarendemet, elég könnyűnek találtam, bár úgy gondoltam, nem árt jó erőnlétben lenni, ha nem akarok mindjárt az első nap kidőlni – ez persze csak arra az eshetőségre vonatkozik, ha mégsem mennének olyan könnyen a dolgok, mint ahogy azt gondoltam.
Na jó, hozzákezdek az evéshez, ha hamar végzem, még lesz időm felmenni és előkészíteni a tanórához szükséges eszközöket. Kell majd pár dolog gyógynövénytanhoz, bár elég, ha egyáltalán odatalálok az egyes számú üvegházhoz. Ha jól emlékszem, a második és harmadik órám bűbájtan lesz. Oda főként a pálcám fog kelleni. Utána jön egy repülés óra, majd délig semmi. Délután lesz egy mágia történetem, aztán egy átváltozástanom, végül egy bájitaltanom. Kétségtelen, hogy utóbbit nem fogom túlzottan élvezni, de megpróbálok mindenből kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A tanulás minden bizonnyal eltereli a figyelmem… a szomorú - számomra - közelmúltról.

Azt hiszem, még bekapok pár falatot ebből az isteni vajas-sült tökös kétszersültből, aztán lassan elindulok a szobámba. A szobatársaim még nincsenek itt, de nem hiányoznak. Tegnap este már aludtak, amikor bementem, ma reggel pedig még nem voltak ébren, amikor sétálni indultam.
A gyerekek egyre gyűlnek, lassan a mi asztalunk is megtelik. Húha, jön az a csapat, akik tegnap este próbáltak bevenni maguk közé. Remélem, nem ülnek a közelembe. Szerencsére Johnt is látom, de...észre sem vesz. Valaki más mellé ül. A tejfölös hajú viszont annál inkább.
- Szép jó reggelt furcsa kislány! – köszönt a szőke hajú fiú fülig érő, csöppet sem őszinte mosollyal. Tessék. Ő is lekislányoz. Na jó, nem vagyok nagylány sem, de a kicsit kikérem magamnak. És egyébként is. Semmi kedvem ehhez a bárgyú fejű sráchoz és lépten, nyomon rihegő-röhögő talpnyalóihoz, akik mindenhova hűen követik gazdájukat. Én mondom, nevetségesek. Nem szólok semmit, csak egy gyorsan elhaló mosolyt eresztek meg feléjük, és gyorsabban folytatom reggelimet, hogy minél előbb megszabadulhassak tőlük. Nemtörődömségemet azzal fokozom, hogy amíg a fiúk leülnek mellém, én felállok egy kis kétszersült maradékkal a kezemben, s mint aki jól végezte dolgát, és nem találkozott az imént senkivel, elindulok a kijárat felé. Hátamon érzem a döbbent tekinteteket, s egyikük – valószínűleg a vezérkutya – utánam kiált valamit, de az egyre erősödő gyerekzsibaj miatt nem értem tisztán. Jobb is. De hopp, ki jött meg! Ajaj, azt hiszem, mégis leülök. Na, itt pont jó lesz. Itt még nem ül senki, aki meg igen, az ettől a helytől kb négy-öt ülőhelynyire van. Maradékomat, melyből már csak egy keveset szorongatok, leteszem a tiszta tányérra és veszek még mellé egy almát, hogy húzzam az időt. Reménykedem benne, hogy Perselus ide ül hozzám. Bár nem tudom, miért akarom ezt, de talán…jól esne.
Elmegy mögöttem, talán egy pillantást sem vet rám. Szemem sarkából látom, ahogy előre sétál, s megáll az idegesítő bandánál. Vet rájuk egy lenéző pillantást, majd azok, mintha éreznék, hogy valaki őket nézi, megfordulnak, s mikor látják, kivel van dolguk, becsmérlően méregetni kezdik. Ajaj, ahogy a „nagy és sérthetetlen” vezér mozdulataiból ki tudom következtetni, itt balhé lesz, ha Perselus nem nyomja le magát gyorsan az asztalhoz tisztes távolban a fiú bagázstól. A srác feláll és rámosolyog a kőszoborra. Úgy látszik, tudja, hogy nem lehet kihozni a sodrából, ezért csak beszél hozzá kicsit még mindig azzal az undorító fogvillogtató mosolynak nevezett grimaszával, majd, miután Kőszobor szája is megrándul néhányszor – gondolom, ő is mond valamit – a hátranyalt hajú szőkeség visszaereszkedik helyére és társai röhögéseinek kíséretében folytatja reggeliét. Perselus nem hagyja magát, látom, amint pálcáját lassan előhúzza talárja zsebéből, kissé felemeli és int vele, majd a „Zselé király” hirtelen kiemeli fejét tányérjából és szörnyülködő hangot kiadva tolja, mi több, dobja el magától az edényt.
Uh, száz meg száz apró, nyálkás csúszó-mászó mozgolódik a tányéron, az étel helyén. Némelyik lemászik az asztalra, onnan pedig a fiú ölébe pottyannak. Az ijedten áll fel, s társai kíséretében úgy dönt, kívül tágasabb. Úgy rohan, mintha a nadrágjáról lesöpört apró szörnyecskék hirtelen lábra keltek volna, és most őt üldöznék.
Nem tudom mire vélni Perselus tettét. Kifejezetten tetszett, de még csak most érkezett, nem értem, mivel bántották meg. Bár lehet, hogy régebbi adósságát törlesztette az imént. Mindenesetre azt hiszem, ha idejön, gratulálok neki.

De nem jön. Leül az imént elüldözöttek helyére, s az asztalt varázslattal megtisztítva, új evő alkalmatosságokat varázsolva magának megkezdi szerény reggeliét. Ha jól látom, ő is almát eszik. Nem. Nem eszik. Csak ül, kicsit nézelődik, az alma pedig csak pihen tányérján. Végre fogja a gyümölcsöt, beleharap, majd leteszi. Ezt még megteszi kétszer, majd hosszasan rág. Talán vár. Vagy csak unatkozik. Odamegyek hozzá.
- Szia. – ajaj, vajon hogyan kezdjem vele megvitatni a fánál történteket?
Nem válaszol, szeme sarkából figyel egy röpke pillanatig, majd újra almájával foglalatoskodik.
- Remélem, nem vetted nagyon a szívedre, ami odakint történt. – próbálkozom, hátha legalább egy ühüm-öt kicsikarhatok belőle.
- Egyébként jobb is, hogy nem hagytalak ott, mert akkor James-ék tovább szekáltak volna. – ez kivételesen így van, bár nem akartam az orra alá dörgölni, hogy tulajdonképpen kisegítettem. Na erre már figyel!
- Nincs szükségem senki védelmére, főleg nem azokkal a ficsúrokkal szemben. Hét éve csinálják ezt, eddig túléltem, ezután is túl fogom, a te közbenjárásod nélkül is. Inkább menj szépen és olvasd a könyvet, amit tőlem kaptál. – száját ismét gúnyos mosolyra húzva – mintha csak így tudna beszélni a kőszobor-„mimikán” kívül -, felém fordulva vágja szemközé véleményét megjegyzésemről. Jancsi és Juliskát nem hagyhatom szó nélkül.
- Na idefigyelj! Fogalmam sincs, miért védtelek meg a parkban, de biztosíthatlak, többé nem fordul elő, mint ahogy az sem, hogy még egyszer megalázz. Nem vagyok már ovis, s ha nem vetted volna észre, én kedvesen próbáltam közeledni feléd, már újfent nem tudom, miért, hiszen olyan jól megvagyok barátok nélkül! Sőt! Nem is kell meglennem nélkülük, mert van, aki felé közeledni sem kell, mégis felkarol és a bizalmába fogad! Fogalmad sincs, milyen érzés az, amikor annak ellenére, hogy kirekesztenéd magad a külvilágból, megpróbálsz valakivel emberi kapcsolatot létesíteni és fenntartani, mert bízol benne, hogy mellette önmagadat adhatod, és nem kell bájcsevegésekbe bocsátkoznod vele, továbbá mindenki más békén hagy!
- Á, szóval azért kellek neked, hogy mások ne álljanak veled szóba? – kérdi furcsállva, s hogy valami újat is mondjak: gúnyosan.
- Persze, persze, csakis! – most már dühös vagyok, azt hiszem. Hogy lehet ilyet kérdezni? Megáll az eszem, és helyben toporog. – Idefigyelj! Nem gondolkodtál még el azon, hogy esetleg azért keresem a te társaságod, mert megnyugtató a közeledben lenni, nem mászol rám, nem idegesítesz, nem provokálsz, s ráadásul egy házban vagyunk?
- Nem kell feltétlen a házból választanod. – jegyzi meg valamivel normálisabb hangnemben – Ha jól láttam, azzal a négy semmire kellővel hagytad el a rejtekhelyemet.
- Áh, szóval tényleg az volt.. – megtaláltam volna egy rejtekhelyet? Nem volt túl válogatós, ha egy ilyen könnyen felfedezhető helyet választott búvóhelyének. – Ne haragudj, hogy magánlaksértést követtem el, de nem volt kint a névtábla. – vetem oda kötözködve- És igen, velük mentem el, bár eleinte nem nagyon akartam velük tartani. De tudod, egész kedvesek, még Lilyt is bemutatták nekem, aki egy szintén nagyon kedves, okos lány. Sétáltam egy nagyot velük, megmutattak mindent, most már biztonságban eljutok a kastély területén mindenhova. – nem akarom neki bevallani, hogy ez tőle sokkal jobban esett volna, bár, amint elnézem arckifejezését, melyet most csöppet sem rejt el, azt hiszem, kissé böki a csőrét, hogy a Tekergőkkel mentem, nem vele. Ó, micsoda bolondság! Már miért érdekelné? Helen, rázd helyre magad! Jó neked a kis csapattal, nem kell még Perselust is befűznöd. Nincs is rá szükséged. Már nem, hisz itt van a Griffendéles banda. Ők legalább kedvesek, nem gúnyolódnak veled állandóan, és velük sem kell egész nap együtt lógnod, így legalább sokat lehetsz egyedül, s mégis, ha valakire szükséged lenne, ők itt lesznek!
- Örülök a sikerednek, ezek szerint leszállsz rólam, nemde?
- Igen! – jelentem ki csalódottan, mégis határozottan. – A könyvedet meg visszakapod tőlem már ma, nehogy hiányérzeted legyen, és este ne tudj elaludni. – úgy érzem, ezzel tartozom neki. És mi tagadás, valamennyire jól is esett ezt mondani, főleg, hogy arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, a megbánásnak halvány jelét sem véltem felfedezni. Én is tudok ilyen lenni, ha akarok, és mostanában nincs is ellenemre ez a fajta viselkedés, sokszor nincs energiám többre. Na, ezt még meg is mondom neki, nehogy azt higgye, ilyen egyszerűen megússza – na nem mintha nagyon érdekelné – Látom, neked már édes mindegy, ki utál, és ki szeret téged, de innentől kezdve nekem is! Meglátod, én is tudok olyan lenni, mint a többiek, s még élvezni is fogom! Sokszor inkább a magányt választom, de nem úgy intézem el magamnak a lehetőséget, hogy egyedül maradjak, mint te. – utóbbit már csak kedvtelenül vetettem neki oda, remélve, ezen egy kicsit elgondolkozik. De most már mindegy, válaszol-e, én elmegyek. Nemsokára kezdődnek az óráim.
Perselus nem néz rám, nem érdekli, mit csinálok, csöndben tűri.

Huh, ez eszméletlen jó volt! Túl vagyok végre az első három órámon! Nem is gondoltam volna soha, hogy ilyen érdekes lesz. Nyár végén, amikor megkaptam a könyveket, a baglyomat és minden iskolai kellékemet, nem foglalkoztam velük. Sajnos más kötötte le minden energiámat, figyelmemet. Annak a szörnyű napnak az emléke és féltő nővérem ténykedései, hogy kirángasson a házból a friss levegőre, elvigyen ide-oda, hogy végre magamra találjak. Neki is hihetetlenül nehéz lehetett, sőt, még nehezebb, hiszen ő tartotta magát, nem mutatta ki fájdalmát.
Mindjárt beérek a klubhelységbe, addig nem hagyom el magam. Csak akkor merek erre gondolni, amikor senki nincs a közelemben, nehogy valaki meglásson, ha esetleg könnyekig viszem az emlékezést.
- Ranapellis! – mondom ki a jelszót, s belépek a sötét klubhelységbe, melynek kandallójában most is ég a tűz, s ez adja az egyetlen fényét a szobának. Ez nem jött be, valaki más már van itt. Azt hiszem, inkább keresek odakint egy csendes helyet ebédig.
- Elfelejtetted odaadni a könyvem. – szólalt meg ekkor egy bársonyos, mély férfiúi hang.
Tessék? Ő itt? Hát persze, miért ne, hisz ő is mardekáros. Visszafordulok, felrobogok szobámba, melyben hangos vihogás, majd síri csönd fogad szobatársaim részéről, az ott lévő „vendég” nagyobbacska fiúk pedig szégyenlős tekintetükkel arra kérnek, egy szót se szóljak, s én egy bólintással jelzem, nem fogok. Ugyanúgy, ahogy fel, úgy le is robogok, s új témánk tárgyát egy laza mozdulattal a kandalló melletti fotelban olvasó fiú ölébe ejtem. Még pár gyors lépés, és többet már nem hallok abból a kezdődő nevetésből, amely, ha jól érzékeltem, Perselusból elindult. Nagyon rosszul esik a viselkedése. Egyszerűen kibírhatatlan a modora. Kezd elülni afeletti csodálkozásom, hogy vajon miért utálja őt mindenki ennyire.

Ahogy kiérek a tisztásra, amit ma reggel fedeztem fel, szemeimmel először Lilyéket keresem, de aztán inkább a magány mellett döntök. Leülök ugyanoda, ugyanannak a fának a tövébe, s most már hagyom elkalandozni a gondolataimat, vissza, ama szörnyű napra, amikor…
- Hé, te már megint itt vagy? – hallom újból ugyanazt a selymes hangot, amit pár perce a klubhelységben.
- Itt. Mi közöd hozzá? – morgom az orrom alatt.
- Na, lazíts már. – jegyzi meg békésen. – Mi a baj? – talán észre vette rajtam, hogy valami nincs rendben? Ő? Perselus Piton, aki magán és a saját érzelmein kívül – már, ha vannak neki olyanok – nem figyel senkire és semmire?
- Nincs semmi baj. – most nincs kedvem pont vele megbeszélni. Kb annyi megértésre lelnék nála, mint az ártatlan áldozatok a halálfalóknál. – Hagyj magamra, kérlek. – hangom még mindig morcosságomat tükrözi, s egyben azt is, hogy nem érdemes tovább bosszantania.
Perselus nem reagál, letelepszik mellém, s tovább olvassa a könyvet, amelyet odabent is bújt. Ha azt hiszi, idővel magamtól is mesélni kezdek, hát nagyon téved! Leszegem fejem.
- Nyáron történt... Volt osztálytársaimmal – a mugli iskolából – a parkban játszottunk, mit sem sejtve a közelgő veszélyről. – Perselusra nézek, s szemei immár nem cirkálnak a lapon, megálltak, gazdájuk rám figyel. – Tudtam, hogy a környéket egy ideje gonosz, sötét ruhába öltözött csuklyás férfiak járták, s több helyről lehetett hallani, hogy egy-két család eltűnt. Szülők, gyerekek, mindenki. Még a házőrző kutya is. Anyu mesélt ezekről az emberekről, s hogy olyanok ölték meg Ella nénit, a nagynénémet is. Halálfalók. – Perselus erre a szóra felkapta fejét a könyvből, s igen érdeklődő tekintettel hagyta, hogy tovább meséljek. Komolyan figyelt rám, itta minden szavamat. Mintha törte volna valamin a fejét, mintha emlékezni akart volna valamire. – Akkor én még nagyon kicsi voltam, csak hírből tudom a történetet. Ella néni férje halálfaló volt, aki arra adta a fejét, hogy elárulja a Nagyurat. Sajnos erre rájöttek, és megölték őt és feleségét, aki anyu testvére. Attól a naptól kezdve mi is rettegésben éltünk, hiszen számíthattunk rá, hogy minket is eltűntetnek a föld színéről. Aznap, amikor nem voltam otthon, a nővérem eljött értem, hogy hazavigyen, de rávettem, hogy maradjunk még egy kicsit. Szép idő volt, nem is sötétedett korán. Aztán nem is olyan messze tőlünk megláttuk a Sötét Jegyet a levegőben. Sarah, a nővérem kézen fogott és hazaszaladt velem. Amint megérkeztünk, láttuk, a mi házunk felett lebeg a halált mutató jel. Megállított a kertünkben, a bejárati ajtó előtt és a lelkemre kötötte, hogy ne menjek be a házba, hanem bújjak el valahol odakint. Ő bement, de úgy éreztem, nekem is jogom van tudni, mi történt, így hát erőt vettem magamon, s dacolva a félelemmel bementem a házba. Sarah nem vette észre, hogy ott vagyok én is és látom, amint földön fekvő szüleink mellett térdel és zokog. Akkor nagyon megijedtem attól, hogy nincs többé anyu és apu, és egyedül maradtam a nővéremmel, aki alig múlt el tizenöt éves, és nem tudtam hirtelen, mihez is kezdjek. Hihetetlen nagy fájdalom hasított belém, lebénultam, moccanni sem tudtam, nem mertem. Amikor nővérkém felállt, s észre vette, hogy ott vagyok, letörölte könnyeit, odajött hozzám, s amit utólag értékelek, hogy nem körített, egyenesen megmondta: anyu és apu meghaltak. Biztosított a felől, hogy nem lesz többé semmi baj, mi elmenekülünk, és nem találnak meg. Azt nem mondta, de magamtól is rájöttem, hogy valószínűleg vissza fognak jönni értünk. – Közben azért figyelem Perselus arcát, aki úgy tűnik, csöppet sincs meglepődve a hallottakon, mégis valami most sajnálkozó grimaszba torzítja arcát. – Úgy éreztem, megszakad a szívem, még fel sem fogtam, mi is történt, máris éreztem hiányukat. Egyszerre csak zokogni kezdtem, s többre már nem nagyon emlékszem. Képek olykor elő-elő villannak, főleg álmaimban. – ha már ennyi mindent elmondok neki, az álmaimról is hallhat. De csak dióhéjban. – Sokszor felriadok, mert újraálmodom a történteket. Mindig más és más szituációban. Volt már olyan, hogy azt álmodtam, Sarah, és én is otthon vagyunk. És mi is meghalunk. – Perselus arcán őszinte sajnálatot vélek felfedezni, örülök, hogy kimutatja érzéseit, még akkor is, ha csak kicsit. – A történtek után nővérkémmel bujdosni kezdtünk. Zsebpénzünk elég volt arra, hogy buszjegyet vehessünk vidékre a család barátaihoz, ők befogadtak minket, úgy látszott, tudták, mi történt, nem kellett nekik semmit magyaráznunk. De én bezárkóztam, kirekesztettem a világot, Sarahnak köszönhetem mostani állapotomat. Ha ő nincs, még most is begubózva ülök az ágyamon. Kivitt a kertbe, játszott velem, bár eleinte nem reagáltam rá. Nem is emlékszem az akkor történtekre. Meg mesélte
 anyu legjobb barátnője, aki befogadott minket. Férjével, Daviddel egy kis kertes házban élnek egy farmon még most is, nővérem ott van velük. Én kaptam egy levelet, miszerint felvettek a Roxfortba, de a levelet nem én olvastam el, hanem Sarah. Egy nap összeszedtem minden energiámat, fejem tisztulni kezdett, már nem sírtam. Lementem a nappaliba, s hallottam, amint a levélről beszélgetnek, ahogy azon vitatkoznak, elengedhetnek-e oda, vagy sem. Én akkor döntöttem. Minél távolabb akartam kerülni a borzalmaktól. Odamentem új családomhoz, s közöltem velük, hogy el akarok menni – azt már nem akartam elmondani neki, hogy Sarah ezt nem igazán értette, sőt azt sem, mi is az a Roxfort, ő nem tudott annyit, mint én. Végül is, én tapasztaltam hihetetlen képességeimet, s anyu velem beszélte meg. Elmondta, hogyan kezeljem őket, s azt mondta, gondolatban köszönjem meg Ella néninek, mert ő tudta, mikre leszek képes, és ő tanította meg anyut arra, hogyan fejlessze képességeimet. Nem akarom mindezt elárulni Perselusnak, mert ő nem tudja, hogy mugli vagyok... Bár ebben a kérdésben én is egyre inkább bizonytalan vagyok. Megfogadtam, hogy kiderítem, de, ha az bizonyosodna be, hogy tényleg mugli vagyok, akkor végképp nem értenék semmit, az viszont biztos, hogy nem árulnám el senkinek, főleg Perselusnak nem. – Aztán ide kerültem. Egyre több életerővel rendelkeztem nővérem és új családom kitartásának köszönhetően, megkaptam mindent, amire itt szükségem lehet, s én egyre izgatottabban vártam, hogy ideérjek, s elkezdhessek tanulni. Komolyan foglalkoztam a témával, rengeteg dolgot megtudtam könyvekből, hírekből. És most itt vagyok. – fejeztem be egy nagyobb sóhaj kíséretében az elmúlt másfél hónap történetét. Perselus fesztülten tanulmányoz egy fűszálat, amit az imént tépett, többször végighúzz rajta az ujját, látszik rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik. Ennyi? Nem is mond semmit? Pedig nem gondoltam volna, hogy elmondok neki mindent. Na jó, majdnem mindent. Végül is, nem baj, ha most nem mond semmit, mert szeretnék elkezdeni kutatni az igazság után. Azt szeretném megtudni, honnan vannak a képességeim, kitől örököltem őket, mugli vagyok-e valójában, s ha nem, ki az igazi anyám. Mialatt Perselusnak meséltem, eldöntöttem, hogy mostantól minden szabadidőmet kereséssel, tudakozódással töltöm.
Úgy látom, lassan abbahagyja a gondolkodást és megszólal.
- Azt hittem, azért vagy durcás, mert megbántottalak. Megaláztalak, ahogy te mondtad.
Azt hiszem, én most fogom magam, és kiesem a nadrágomból. EZ-NEM-LEHET-IGAZ! Ennyi? Említést sem tesz az egészről? Na nem mintha arra lenne szükségem, hogy sajnálkozzon, de, ha már elmeséltem neki azt, amit eddig senkinek és még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valaha bárkinek is elmondom, akkor legalább egy, a témához fűződő hümmöt hallhatnék. Na mindegy, nem csinálok belőle ügyet. Inkább keresek magamnak egy csöndes, eldugott zugot, ahol magam lehetek.
- Most miért mész el? – kérdi teljes csodálkozásban – Már megint mi rosszat mondtam?
Semmit. Hát ez az. Semmit nem mondott és most sem, most is csak kérdez. Nem felelek, nincs kedvem vitatkozni vele, egyszerűen beszélni sem akarok. Tovább megyek, pillantást sem vetek rá, most tényleg egyedül szeretnék lenni. Az emlékezés mindig lehangol. Főleg most, hogy azt hittem, miután elmondtam valakinek, könnyebb lesz viselni ezt a terhet, de Perselus csak megnehezíti a dolgomat. Olyan érzésem van, mintha csak magamban beszéltem volna.
- Merlinre! A frászt hozod rám! Megőrültél?! Mit ijesztgetsz?? – levegő után kapkodva teremtem le Szívtelen Kőszobrot, aki csak mosolyog dührohamomon. Nem is hallottam, hogy felállt, és utánam jött. És ahogy hirtelen elém toppant! – Minek jöttél utánam? – kérdem kissé lehiggadva.
Perselus nem felel, mellém lép, s várja, hogy tovább induljak. Feszülten figyelem minden rezdülését, s lassan elindulok. Ő csak sétál mellettem, nem néz rám, nem beszél, csak kísér.
- Na ide figyelj! – megelégelve a társaságát úgy döntök, lekoptatom – Jó lenne, ha végre leszállnál rólam, szeretnék egyedül lenni, de minimum nem a te társaságodban! Szólj, ha nem vagyok elég érthető!
- Jó. – mondja nemes egyszerűséggel.
- Tessék?
- Szólok. Azt mondtad, szóljak, hát szólok.
- Húha, minő lovagias cselekedetet vittél véghez! – jegyzem meg gúnyban úszó hangon.
- Tehát: - kezd bele mondókájába ügyet sem vetve előbbi mondatomra – nem vagy elég érthető, hiszen, ha tényleg egyedül akarnál lenni, akkor elmentél volna, amikor jöttem. Még hozzá szó nélkül, ahogy most is tetted. De nem mentél, sőt, még el is mesélted, mi történt a szüleiddel. És ne érts félre, én tényleg azt hittem, azért vagy durcás, mert megbántottalak. Honnan tudhattam volna, hogy más a baj? És ha azt vártad, hogy hozzáfűzök valamit a történetedhez, miért nem szóltál? Én nem vagyok az a vigasztalós fajta, s úgy hangzott, neked sem arra van most szükséged, hanem egyszerűen arra, hogy kibeszélhesd magadból a bánatodat. Nem így van?
Oké, elismerem, győzött. Egyébként ennyit egyhuzamban szerintem még életében nem beszélt. Csak azért említem meg, mert jól esett hallani a hangját. Most nem gúnyolódott, nem bántott, csak elmondta, amit gondol. Végre. Ugyanis azt vettem észre, hogy ezt nem igazán szokta megtenni.
- Rendben, köszönöm az eszmefuttatást, és azt is, hogy meghallgattál, de most már szeretnék egyedül lenni. Megoldható? – nem akarok azért túl sok önbizalmat csepegtetni bele azzal, hogy bevallom neki: igaza van.
- Hát persze. – semleges hangja hosszan cseng a fülemben, s látom, amint sarkon fordul, s egyre távolodik. Húha, ezt ne. Egyre inkább úgy érzem, már nem akarok egyedül maradni. Mintha félelem kerített volna hatalmába. Na jó, inkább visszamegyek a biztonságos közegbe, biztos a kastély falain belül is van hely, ahol egyedül lehetek, hátha ott jobb lesz.
Ahogy visszafelé sétálok, látok gyerekeket itt-ott szállingózni. Ki jobbra, ki balra megy, de szerencsére felém senki nem jön.
- Helló kicsi Helen! – hallok ekkor egy kedves hangot a hátam mögül – Hogy s mint? Hogy-hogy egy ilyen bájos lányka egyedül sétálgat?
Amint hátra fordulok, Lily, James, és Sirius arcát pillantom meg.
- Szervusztok! – köszönök lemondóan. Az egyedüllétből azt hiszem nem lesz semmi.
- Valami baj van? – kérdezi Lily bársonyos hangján.
- Igen, szerintem sincs valami rendben. – jegyzi meg tűnődve Sirius. Odajön hozzám, átkarolja a vállamat, s bár így elég kényelmetlen lehet neki, mivel vagy másfél fejjel magasabb nálam, ha nem kettővel, mégis elindul velem, a turbékoló fiatalokkal a hátunk mögött.
- Na, mesélj el szépen mindent. – kér Lily nyugtató hangon. De bármilyen kedves is, nekem most nincs kedvem beszélni, ráadásul nem tudom, mit, azaz melyiket mondjam el nekik, és főleg mennyit. Nem akarom még egyszer elmesélni a tragédiát és Perselusról sem akarok nekik beszélni. Ha már egyedül nem lehetek, még az ő társaságát is jobban viselném, hiszen vele nem muszáj beszélgetnem.
- Ne haragudjatok, de dolgom van. – nem akarom, hogy utánam jöjjenek, ha megmondom, hogy egyedül szeretnék lenni, talán megkeresnek, viszont, ha elhiszik, hogy dolgom van, akkor nem zavarnak. Kibontakozom Sirius karjaiból, bár a közelsége igazán jól esik, vagyis, a jó szó talán ez: megbolondít. Még egy rövidke pillantást vetek rájuk, egy mosolyt is erőltetek, majd gyorsított tempóban elhagyom társaságukat.

 
Perselus Piton
 
Severe Snape olvasókuckója
 
Banyus olvasókuckója
 
Severosa csodás művei
 
Susan Kreber csodás művei
 
Videók
 
Kedvenc linkjeim, melyeket gyakran nézegetek!
 
Teóriák a 7es könyv végére
 
Harry Potter - The End
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal