Perselus Piton Varázslatos Világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Perselus Piton csodálatos világa FÓRUM
 
A világ legnagyobb pitonos játéka
 
A hét idézete
" A jó öreg Shakespeare odafönt elégedetten dörzsölheti a kezét: amíg szerelem lesz a világon, hősei mindig feltámadnak. A történet folytatódik; más korban, más műfajokban, más szereplőkkel." NL
 
Perselus&Lily: Videók a halhatatlan szerelemről
 
Új HP szereplők
 
Pályázatok
 
Mennyi az idő?
 
E heti kedvenc képem
Yeah...
 
Dalolászó
 
Szerelmetes barátom
Szerelmetes barátom : XVI. Hatalom életek felett

XVI. Hatalom életek felett

  2006.01.28. 19:03


Esik a hó. Milyen szép, nagy pihékben hullik! Tele van velük minden odakint, szerintem térdig belesüppednék. Hjaj, kár, hogy meg kell várnom, amíg éjjel lesz!
- Mondd csak, szerinted ebből a hóból már lehet hóembert építeni? – kérdem Remustól, aki már egy ideje minden napját velem tölti, így legalább nem vagyunk egyedül. Nagyon jól megvagyunk egymással, sokat nevetünk, próbáljuk elterelni egymás gondolatait a magányról.
- Hát, remélem. Úgy látom, idén ez az első igazi hó. – méregeti az ablakon keresztül a hótakarót, mint egy szakértő, még az állát is simogatja - Már nagyon vártam, tudtam, hogy ennek örülni fogsz. – teszi hozzá kedvesen rám pillantva. – néha nem tudom mire vélni a túlzott kedvességet, amit velem szemben tanúsít mostanság. Csak zavartan mosolygok, és gyorsan témát váltok.
- Van valami, amit eddig még nem kérdeztem meg, de nagyon érdekel, remélem, szabad róla beszélned. – kezdem.
- Hallgatlak! – elhelyezkedik az ablakpárkányon, és várja, hogy feltegyem kérdésem.
- Te miért itt rejtőzöl?
- Mert nem tudok máshol. – mosolyog rám.
- Ó, igen, csak nyáron… értem.
- Miért? – kérdi kíváncsian, hátha valami célom van ezzel, de téved.
- Csak érdekelt. – tényleg érdekelt, de ezzel kiválóan tereltem a témát.
A továbbiakban csak ülünk csendesen, hol egymásra nézünk várakozóan, hol az órát kémleljük. Az idő csigalassan mászik, már lassan a mutatók helyében is csigákat látok, amik vánszorognak nehéz házuk alatt. Idő közben két házimanó behozza a vacsoránkat, és kelletlenül falatozni kezdünk. Eddig nevetéssel, beszélgetéssel telt el minden egyes étkezés, valamivel mindig szórakoztattuk a másikat, de ma nem. Ma nincs kedvem. Eszembe jutott, hogy holnap már karácsony lesz, az a nap, amit azóta annyira szeretek, mióta Perselustól azt a ruhát kaptam… akkor is, ha utána nem láthatott benne, csak idén… akkor is, ha úgy vesszük, véletlenül talált rá a ruhakölteményre. Barátommal eddig nem sokat beszélgettünk Perselusról, tudta, nem jó feszegetni ezt a témát, nem akart elszomorítani. Az utóbbi időben egyébként is nagyon közel kerültünk egymáshoz. Kifejezetten élvezem a társaságát. Nagyon megváltozott amióta először láttam, de szerintem csakis előnyére! Kedves, figyelmes, és, ha rám jön az öt perc, mindig megölelhetem, vagy dühönghetek egyet… igen, ez előfordul, mióta be vagyok ide zárva, bár éjjelente szerencsére kiszabadulok. Egyszer majdnem lebuktam, mert megint házirendszegők járkáltak a folyosókon. Akkor kaptam Dumbledore-tól egy láthatatlanná tévő köpenyt, de megígértette velem, hogy csakis akkor használom, amikor úgyis ki szabad jönnöm. Megígértem, bár egyszer-kétszer megszegtem, és kilopóztam. Meg kellett néznem, mi van Vele… Beültem egy-két órájára. Figyeltem karizmatikus egyéniségét, amellyel kiemelkedett a gyerek tömegből, kerestem pillantását, bár tudtam, ő nem lát engem, mégis néha úgy éreztem, egyenesen a szemembe néz. Olyankor egy-egy könnycsepp gördült végig arcomon, szívemet mardosta a vágy, hogy odarohanjak hozzá, és legalább megöleljem. De nem tettem. Nem akartam megnehezíteni még jobban a dolgunkat. Másfelől nem fedhettem fel magam. Hallgattam keményen búgó hangját, amikor veszekedett, vagy feladatot osztott ki, esetleg pontot vont le. Utóbbi persze igen gyakori volt, de sosem igazságtalan, bár néha annak tűnhetett a gyerekek számára. Figyeltem minden egyes mozdulatát, a precizitást, mellyel a bemutatást végezte némelyik bájital elkészítése előtt, tekintetemmel követtem kezét a pergamenen, amikor írt, s ha olvasott, ide-oda cikázó íriszeit bámultam. Egész közel sétáltam hozzá, amikor tudtam, nem mozdul, nem vesz észre. Auráját érintettem félőn, simogattam, mert őt magát nem mertem. Így is veszélyes volt, hogy a közelébe merészkedtem a gyerekek előtt. Már komolyan elgondolkoztam azon, hogy egyik éjjel belopózom hozzá, megcsókolom, és megpróbálva kiszabadulni karjaiból visszalopózom a szobámba.  Szerencsétlenségemre az egyik órán Neville mellé ültem, s amikor robbantott, alig tudtam visszafogni magam, hogy ne köhögjek. Aztán szaladtam, ahogy tudtam, nehogy lelepleződjek. Többször nem mertem használni a köpenyt. Óvatosnak kellett lennem. Azóta csak akkor viszem magammal, amikor Dumbledore-hoz megyek. Utána meg ki a kertbe Remussal. Mindig elviszem a magányos fához… olyan csodálatos még télen is az a hely! A kis fácskán most nincs lomb, ágain csíkokban foglal helyet a hó. Egyszer megráztam, és Remus nyakába hullott az összes. Bevallom, rendkívül élveztem.
- Hé, te kis bestia! Gyere csak ide! Elkaplak! Ne szaladj el, úgyis elkaplak! – hallom még most is fülemben kacarászó szavait. Aznap úgy játszottunk, mint a gyerekek. Kergetőztünk, dobáltuk egymást, és… leterített. Elkapott, de csak játékból, és leterített. Pár percig rajtam feküdt, barna szemeivel tekintetemet fürkészve. Féltem a gondolattól, mit akar tenni, és igazam lett. Egyre közelebb hajolt hozzám… meg akart csókolni.
Akkor éjjel letisztáztuk, hogy én Perselust szeretem, és ő csak a barátom. Megértette, és kérte, bocsássak meg neki. Nem árulta el, de tudtam, túlságosan is közel kerültünk egymáshoz. De nem volt ez szerelem a részéről, csak… magányos. Most is az, azért néz így rám. Talán legbelül reméli, elfeledem Perselust, holott tudja, egyrészt ez lehetetlen, másrészt ő sem akar tőlem komolyabban semmit, csak épp a bezártságtól érzi úgy. Kedveljük egymást, de ennyi. Mégis néha elragadja a hév, és nem tud megálljt parancsolni magának, olyankor én térítem észhez. Mint ma…
- Itt az ideje, hogy elindulj Dumbledore-hoz. A szokott időpontban én is megyek. – hallom ekkor Remus barátságos hangját.
- Nem, ma nem megyek. Megkértem Albust, ma este had ne kelljen mennem, had lehessek többet odakinn. Ő már tudta, hogy a mai hó jobban megmarad, mint az eddigiek, el is mondta nekem, mintha tudta volna, mennyire fogok neki örülni. Úgy hogy mehetünk együtt egyenesen ki.
Felöltözünk jó melegen, és elindulunk a kertbe. Úgy látom, ezen az estén sem fog történni semmi. Szerencsére.

- Nézd csak! – suttogja hirtelen Remus a szökőkút felé tekintve, ahogy visszafele sétálunk egy órás szabadságunkról. – Nézd, ki áll ott! – mutat a nyitott folyosó egyik oszlopa mellé.
Igen, egy magas alak, talárban.
- Túl sötét van, nem látom jól, nem ismerem fel. – suttogom vissza.
- De én tudom, ki ő. – hangja kissé szomorúan cseng, de mosolyogva int a fejével, hogy menjek oda. Nem félek, bárki is az, ha Remus ilyen bátran odaküld, nem lehet baj.
Ahogy közeledek, egyre élesebben rajzolódik ki az idegen körvonala, a szélben lengedező haja, előbukkan kézfeje is, mely előre repül szinte magától, hisz a sötétben nem látszik, tartja-e valami, az illető ruhája pont olyan sötét, mint az éjszaka. Szemeit nem látom, beleolvadnak környezetükbe. Nem megyek tovább, tisztes távolban állok meg előtte. Ez az illat… az Ő illata. Nem merek közeledni… nem akarom, hogy el kelljen válnunk utána. Ezért nem akarom, hogy legyen „utána”. Még egy fél tanév! Két hét már eltelt! Holnap karácsony lesz! Aztán újév és már csak öt és fél hónap! Muszáj…
- Gyere… kérlek. – a szellő lágyan útnak indítja szerelmem hangját, mely magához hív. Remegő lábaim lassan megmozdulnak, s ártatlan, félénk nyomokat hagyva a hóban eljuttatnak kedvesemhez. Az előbb még nem mertem közeledni, most viszont nem tudok megállni. Féltem, hogy beleesem ebbe a csapdába, de most már kifejezetten megnyugtat. Amikor már egyetlen centi sincs köztünk, csak egymás ajkaira várunk. Egyikünk sem mer közelebb hajolni a másikhoz, talán csodára várunk. Perselus már nem bírja tovább, s először óvatosan, lágyan, majd még mindig gyengéden, de egyre hevesebben csókol, s én nem ellenkezem, testem-lelkem összes csillapítatlan vágyát, fékezhetetlen és érzéki csodáját átadom neki, s ő szintén így tesz. Utolsó ölelésünk óta majd’ meghaltunk csak egy pillantásáért párunknak, s bár én láttam őt, ez most más, mert most ő is lát engem, érez, sőt, csókol!
Apró, puha csókokkal válunk el egymástól a lehető leglassabban. Valamit mondani akar, nem csak miattam jött ide.
- Dumbledore kéri, mégis látogasd meg. – szóval őt kérte, hogy keressen meg engem. De legalább pár percre igazán boldog lehettem. Hátrapillantok Remus felé, de nem látom. Biztosan visszament a szobájába.
- Rendben, induljunk. – suttogom még mindig vészesen közel kedvesem arcához.

- Elnézését kérem, kisasszony, hogy ígéretem ellenére idekérettem, - köszönt a professzor, amint irodájába érek Perselussal az oldalamon – de jobbnak láttam, ha ön is tud a fejleményekről.
- Kíváncsian hallgatom. – ülök le a kényelmes fotelbe, melyet most is felkínált számomra. Kedvesem hátam mögött áll, bal kezét észrevétlenül a vállamra téve, a hajam mögé rejtve.
- Perselus elkészült a bájitallal, amelyet Elenornak szánunk. A holnapi lakomán elég sokan lesznek, pohárköszöntőt fogok mondani, s akkor biztos, hogy a lány megissza. Onnantól kezdve szépen lassan rá fog jönni, hogy rossz oldalon áll, és megkeres majd engem, hogy segítséget kérjen. – hm, mint annak idején Perselus is tette… - Akkor el fogom neki mondani, mikor mit kell tennie, hogy új eszményét titkolnia kell, csak saját maga tudhat róla, még a szüleinek sem mondhatja el, és bármi történjék is, azt kell tennie, amit mondanak neki, leplezve ellenszenvét. Azt még úgy sem kérik majd tőle, hogy kísérjen el bárkit is küldetésre a családjából, de otthonukban biztosan oktatni fogják és megpróbálják majd beletáplálni saját meggyőződésüket. Az elkövetkezendő öt és fél hónap alatt meg fogja tanulni, hogyan zárja el valódi gondolatait mások elől, hogyan hitesse el mindenkivel, hogy még a Voldemortot követők mellett áll. A bájitalnak köszönhetően nem fog ellenünk fordulni, ügyes, okos, tehetséges lány, hinni fog nekünk, követni fogja az utasításainkat. Perselus természetesen nem érintkezhet vele a kelleténél többet, a biztonság kedvéért, nehogy kiderüljön a titka. Ön pedig, Helen kisasszony, a legvégén… május második felétől megismerkedhet Elenorral, akkorra már bízhatunk a bájital és a rábeszélés hatásosságában annyira, hogy önnel újra találkozzon. Akkor már önnek is beszámolhat a történésekről, és valószínűleg a „több szem többet lát” elv alapján ön is megfigyelhet rajta dolgokat, olyanokat is, amiket mi nem veszünk észre, így pontosabban kísérhetjük figyelemmel.
- Világos… értem. És addig én mit fogok csinálni? És a lánynak mit kell majd tennie? És mellesleg miért beszél többes számban? – hangzik a fejemben kavargó kérdések egy része.
Dumbledore nyugodtan válaszol:
- Önnek sajnos folytatnia kell majd, amit az elmúlt két hétben tett, ugyanúgy kijárhat, de csak tizenegy óra után. Elenor továbbra is teljesíteni fogja Voldemort kéréseit, azok ellen sajnos nem tehetünk, pusztán óvintézkedéseket vezethetünk be, de semmi több. Amíg Voldemort átveszi a hatalmat a lány teste és lelke fölött, nem hat a bájital, viszont ez szerencsés, mert így nem lepleződünk le. Ezen kívül mi majd, mint mondtam, tanítani fogjuk különórákon, magunk mellé állítjuk. Ismét hangsúlyozom, a bájital miatt mindez nem lesz nehéz. Nyárra elmúlik ugyan a hatása, de akkor már rájöhetnek a szülei is és Voldemort is, hogy mit tettünk a lánnyal, ön teljes biztonságban lesz, meg fogják védeni, könnyebben, mint itt, többen tudnak közvetlenül figyelni önre. Voldemort már csak a jóslat szerinti Végső Harchoz fog erőt gyűjteni a nyáron, remélhetőleg kisebb lesz a fenyegetettsége. És azért beszélek többes számban, mert Minerva lesz a segédem, vele együtt fogom ezt a feladatot véghez vinni. – kapom a hangzatos magyarázatot.
Most már minden tiszta. Nekem ebben csak annyi nehézségem lesz, hogy még majd’ fél évet kell kibírnom háromnegyed részt bezárva… Perselus nélkül.

***
Úgy hallom mostanság Dumbledoretól, hogy minden rendben megy. A lány tényleg tehetséges, gyorsan tanul, fegyelmezetten viselkedik. A bájital megtette hatását.
Remussal egyre közelebbi barátságba kerülünk, lassan már tényleg nem tudom megkülönböztetni az érzéseimet. Tudom, hogy nem őt szeretem, mégis… de csak a magány teszi. Ez tény. Nem akarok Perselussal találkozni, amíg ki nem kerülünk a Roxfortból. Nyáron csak nem hívja annyit őt a Nagyúr… értelmetlen lenne. De addig óvnom kell őt, bármibe kerül is.
Esténként így még mindig csupán Remussal sétálgatok. Március van, nemsokára átlépünk az áprilisba, a fák szépen éledeznek… a magányos fácska is.
Na jó, rázz magadba egy kis életet, Helen, ne lássa Albus, mennyire maga alá temet a bezártság.
- Üdvözlöm, professzor úr. – lépek be a kis irodába.
- Fáradjon beljebb, miss Naidsen. – üdvözöl széles mosollyal a kedves mágus.
- Nos, kíváncsian hallgatom. Hogy haladnak a kislánnyal? – kezdem a szokásos heti témát, ugyanis napi értekezéseinket heti egyre csökkentettük.
- Egészen jól, ugyanis Elenor teljes mértékben a főzet hatása alatt áll még mindig, tehát hűen követi minden utasításunkat, igazán jól halad a tanulással is, már rendkívül ügyesen el tudja zárni gondolatait, érzéseit. Nagyon gyorsan tanul, meg kell hagyni. Kár, hogy ez idővel elmúlik, nem lehetünk rá büszkék. – meséli Albus a szokásosat.
- Professzor úr! – valami eszembe jutott, lehet, hogy Elenor mégis hű marad hozzánk, a bájital hatásának elmúlta után is. Dumbledore figyelmes tekintettel várja, hogy feltegyem kérdésem. – Ha elmúlik a hatás, a lány emlékezni fog arra, mi történt vele ebben a fél évben?
- Hm. – Albus elgondolkozik, elméjében végigszalad a gondolat, mely az én agyam szüleménye – Sejtem, mire gondol, és igaza lehet. Bár pontosan nem tudom, emlékezni fog-e mindenre, vagy legalább egy részére a történteknek, de esély van rá, és belátom, tényleg jó lenne, hisz akkor nem ejthetné rabul a gonosz eszme, amelyet a családja, a környezete követ. De, ha jobban belegondolok, - folytatja kis tétovázás után, mielőtt nagyban helyeselni kezdenék – nem is olyan jó, hisz nyáron nem fogunk róla tudni, nem kísérhetjük figyelemmel, mi megy végbe benne a hovatartozását illetően, tehát, ha egyedül kezdene el lázadni, annak biztosan ő inná meg a levét. Egyébként sem hiszem, hogy el tudna szakadni a szüleitől, bármilyenek is.
Igaza van. Nem gondoltam végig rendesen. Végül is, tényleg nem lényeges, mi lesz vele, rám nem jelent majd veszélyt. Mivel emlékezhet, semmi olyasmit nem mondhatnak, illetve majd én sem mondhatok neki, ami felfedne bármilyen titkot.
- Akkor talán jobb lenne, ha óvatosak lennénk, és egy felejtés átkot küldenénk rá a tanév végén. – adok újabb ötletet, mely jobbnak látszik, mint az előző.
- Ahhoz a Minisztérium engedélyét kell kérni, ön is tudja, és nem valószínű, hogy beleegyeznének. – hervasztja le lelkesedésem az igazgató. De tulajdonképpen már megint igaza van. Mit tehetnénk akkor? Albus elég nyugodtnak tűnik… lehet, hogy csak én komplikálom túl a dolgot?
- Ne aggódjon, kedvesem, nem lesz semmi gond. Sajnálom Elenort, de még nagyobb sajnálatomra nem tehetünk érte semmit. Zsákutcába kerültünk, ám mégsem olyan rossz a helyzet. Lényegében Elenornak akkor lesz a legkönnyebb, ha egyszerűen hazaküldjük, s ő akár emlékszik valamire, akár nem, úgy él tovább, ahogy eddig. Így tesszük ki a lehető legkevesebb veszélynek, ezt beláthatja. – hangja megnyugtat, és egy pillanatra elhiteti velem, hogy nincs is semmi baj, az év elején kidolgozott tervünk szépen halad, nem kellett meghiúsítani, és most nem azért ülök itt, ebben a kényelmes fotelben az igazgatói irodában, mert arról tárgyalunk, mi legyen Elenorral, miután vége a tanévnek. Egyébként is, ki az az Elenor?
Hjaj, Helen, szedd össze magad, most nem roskadhatsz össze semmilyen súly alatt, most talpon kell lenned! Azt hiszem, az, hogy nem találkozom Perselussal, kiszívja az összes energiámat. Ennek lassan véget kell vetnem, mert menten szétesem! Apró darabokra hullik testem-lelkem, és utána majd szidhatom magam, hogy nem bírtam ki még egy kis ideig.
- Azt hiszem, több új fejlemény nincs, ha gondolja, mehet is sétálni. – szólal meg ekkor egy szelíd hang, ami finoman visszaterelget a valóságba. Pedig olyan szépet „álmodtam”. – Jut eszembe! Remus hogy van? – kérdi hirtelen ötlettől vezérelve Albus.
Arcomon érzem, halvány pír jelenik meg, és lehajtott fejjel, mosolyogva válaszolok:
- Minden rendben van vele. Igaz is, már biztosan odakint vár, ahogy szokott. – felállok, s kihasználva, hogy segítőm elengedett az imént, meghajtom fejem, s először még mindig forró arcomat elfordítva testemmel is a kijárat felé fordulok, s lassú léptekkel elhagyom a kis szobát. Lelki szemeimmel látom, ahogy Albus elmosolyodik rajtam. Merlinre! Csak nehogy félreértse! Bár lehet, néha én is… félreértem… jaj, Helen, de buta vagy, gondolkozz! Most siránkoztál, hogy mennyire hiányzik Perselus, erre tessék! Máris máson jár az eszed! Véget kell vetni ennek a szenvedéssel teli magánynak, mert esküszöm, begolyózom!

- Valami baj van? Rossz hírt kaptál? Vagy valami más bánt? – kérdi halkan Remus, miután fél óra séta után sem szólalok meg, pedig ilyenkor már rég cseverészni szoktunk. Mindig csak az első tíz percet töltjük csöndben, mélyeket lélegezve a friss levegőből, melyből egész nap csak egy ablaknyit kapunk, de most valahogy semmi kedvem beszélni, „fogoly” társam mégis most rákényszerít.
- Semmi baj. – erőltetek rá egy mosolyt – Csak fáradt vagyok egy kicsit. De egyébként semmilyen rossz hírt nem kaptam, jól haladnak Elenorral. – teszem hozzá semleges hangon, magammal is elhitetve, hogy tényleg csak fáradt vagyok. Bár, ez végtére is igaz. Belefáradok lassan a várakozásba, a vágyakozásba, nem tudom sehol levezetni a felgyülemlett feszültséget, néha ütnék-vágnék, néha pedig hozzábújnék valakihez… Perselushoz, de, hogy csak Remus van mellettem, hajlamos vagyok őt átölelni, aminek néha részéről furcsa simogatás a vége és bevallom, olyankor megijedek tőle egy kicsit. Tehát sem ez, sem az nem jó megoldás.
- Mi lenne, ha meglátogatnád? – kérdi egyszer csak Remus. Nem is gondolkodom, olyan, mintha részévé vált volna gondolataimnak, úgy felelek:
- Nem lehet. Tudod, valószínűleg reggelig ki sem jönnék onnan, az viszont veszélyes. Fordított helyzetben is, ha ő jönne hozzám… Merlinre! Tessék? Kihez? Hova? Minek? – hirtelen ráeszmélek, hogy elárultam magam. Oh, de mindegy. Remus tudja, hogy Perselus hiányzik nekem, és bármit megtennék, hogy láthassam, ha nem lenne veszélyes. Pár tanár kivételével mindenki úgy tudja, hogy nem vagyok már a kastélyban, s ha reggel meglátnak! Mert ha egyszer a közelébe kerülök, biztosan nem szabadulok minimum reggelig!
- Szerintem meg kéne látogatnod. – karolja át a vállamat szomorkás, de bíztató határozottsággal.
- Nem lehet, te is tudod… - ellenkezem búskomor hangon.
- Dehogynem. Szerintem nem kell nektek szoba, hogy együtt lehessetek. – meghökkenve nézek rá, mire ijedten folytatja – Már mint nem csak „úgy”! Amúgy… szóval…
- Jól van, na, végül is minden formájában igaz. – nevetek rá most már szívből. Végre meg tudott nevettetni, napok óta most sikerült először. – De…
- Ne aggódj! Ráérsz akkor gondolkodni a holnap reggelen, ha már ott leszel! – terelget Remus a kastély felé.
- Na de erre most kell gondolni, mert mi lesz, ha… - kezdek ellenkezni, de Remus közbevág.
- Jaj hagyd már abba a „mi lesz, ha” kezdetű örökös nyavalygásodat! Menj, és légy boldog! – lök meg barátom finoman a Mardekár folyosók irányába. Hálás vagyok neki, amiért megadta a kezdő löketet.

Lassan keresem kedvesem ajtaját a sötétben, érzem, egyre közelebb járok célomhoz. A fáklyák sejtelmes fényében árnyak mozognak a falon, az enyém, és a horkolás közben fejüket forgató portré „alanyok”. Ahogy meglátom a diófa ajtót, melyen ugyancsak fából faragott kígyók tekergőznek, megremegnek lábaim, és már egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet volt idejönni. Ha egyszer a szobájában leszek, többet onnan ki nem jövök! Ó, mi lesz itt, te jó ég?
Hát itt vagyok. Megérkeztem. Ez eszméletlen, én mindjárt elszaladok!
Ugyan, Helen, hagyd már ezt abba! Remusnak igaza van, állandóan csak nyavalyogsz! Rendben van, hogy félted az életét, de nem kell túlzásba vinni! Majd… valamit kitalálunk… reggel. Akár itt, akár a parkban.
Bekopogok. Háromszor. De egyszer sem hallok semmit odabentről. Talán nincs is itt… Jobb, ha elmegyek.
De… mi ez? Kellemes forróság önti el testem-lelkem, amint erős, óvó karok fonódnak körém. Derekamat, karomat simogatják, gazdájuk arcát pedig már tarkómon, nyakamon érzem, puha, vékony ajkak csókolják vállaimat, perzselő lehelet égeti bőrömet. Megfordulnom sem kell, hogy tudjam, kivel száguldok egyenesen a felhők fölé.
- Perselus! – lehelem elhaló hangon, fejem hátra hanyatlik, rá kedvesem vállára, kezeim derekát, majd fenekét becézgetik, érzem, még ruhán keresztül is megborzong érintésemtől. Olyan jól esik újra a karjaiban lenni, örömet szerezni neki és ugyanezt visszakapni tőle! Olyan rég vártam már erre a pillanatra!
Szerelmem óvatosan arccal maga felé fordít, két vigyázó keze közé fogja arcomat, s könyörgő, vágyakozó, türelmetlen tekintettel kémleli ajkaimat, mire szemem lehunyom, s hagyom, hogy megcsókoljon. De még hogy! Ebben a csókban benne van minden elfojtott érzelem, vágy és kimondatlan szó! Gyengéden, féltőn csókol, mintha attól félne, álmodik, s nemsokára felébred! De én is ezt hiszem! Hisz ez olyan, mint egy mese! Nem győzöm simogatni, csókolni, ölelni kedvesem, hogy kiderítsem, álom-e, vagy valóság, hogy ide mertem jönni, s hagytam, hogy elvegye az eszem… ismét. Nem tudom, mi lesz velünk eztán, csak egy valami érdekel: a karjaiban akarom tölteni az éjszakát. Szeretni akarom, és azt akarom, hogy ő is szeressen. Szeressük egymást ezen az éjszakán, míg el nem hagyhatjuk a Roxfortot.

 
Perselus Piton
 
Severe Snape olvasókuckója
 
Banyus olvasókuckója
 
Severosa csodás művei
 
Susan Kreber csodás művei
 
Videók
 
Kedvenc linkjeim, melyeket gyakran nézegetek!
 
Teóriák a 7es könyv végére
 
Harry Potter - The End
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!