Perselus Piton Varázslatos Világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Perselus Piton csodálatos világa FÓRUM
 
A világ legnagyobb pitonos játéka
 
A hét idézete
" A jó öreg Shakespeare odafönt elégedetten dörzsölheti a kezét: amíg szerelem lesz a világon, hősei mindig feltámadnak. A történet folytatódik; más korban, más műfajokban, más szereplőkkel." NL
 
Perselus&Lily: Videók a halhatatlan szerelemről
 
Új HP szereplők
 
Pályázatok
 
Mennyi az idő?
 
E heti kedvenc képem
Yeah...
 
Dalolászó
 
Szerelmetes barátom
Szerelmetes barátom : XXV. A valóság 2.

XXV. A valóság 2.

  2006.01.28. 19:35


- Emlékszel, amikor még elsõs voltál? Akkor kezdõdött minden… A barátom lettél. – lassan sétál felém, közben végig szemembe nézve, majd – talán három lépésre tõlem – megáll. – Nem hittem volna, nem is akartam, hogy az legyél. De észre sem vettem, és azzá váltál. Azért mentettelek meg. – idõ közben lehajtott fejemet felkapom e szavak hallatán, szemeim elõtt újra leperegnek közös élményeink, legyenek azok jók, vagy rosszak – Még magamnak is csak akkor vallottam be, amikor már… többrõl volt szó. De csak azért, hogy az új érzelmemet elrejtsem még magam elõl is. Fõleg mások elõl, hisz tudod… nem árulhattam el… nem árulhattalak el. Nem tudatosan, de óvni akartalak. Megvédeni attól a szörnyeteg Voldemorttól. – kis szünet után lehajtja fejét, kissé oldalra fordul, úgy lépked tovább, s folytatja, amit elkezdett – A bálon is ott voltam. És gyönyörû voltál abban a ruhában! – kapja fel hirtelen fejét, s tekintetét tekintetembe mélyeszti – De nem maradtam sokáig.
Egy idõ után már nem is mertem írni neked, amiért cserbenhagytalak. Sejtettem, hogy haragudtál rám… Aztán teltek az évek, és nekem mással kellett foglalkoznom, rólad semmit sem tudtam, de túl feltûnõ lett volna, ha kutatni kezdek. Úgy éreztem, zsákutcába kerültem. A végén már nem is akartam kijutni belõle… De amikor visszajöttél! Újra érezni kezdtem, amit akkor, régen, sõt! Még intenzívebben, s már nem akartam elrejteni magam elõl. Nem érdekelt, ami régen történt, veled akartam lenni! – szavai ismeretlen hatást gyakorolnak rám. Ilyet még sosem éreztem. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, s legszívesebben mindent visszacsinálnék! – Félretettem aggályaimat afelõl, hogy esetleg látni sem akarsz – ami így is volt -, s azon voltam, hogy mi ketten… hogy mi… együtt lehessünk. Mert csak ezt akartam. Boldoggá tenni téged, s ezáltal magamat is. Aztán, amikor úgy alakult, hogy te, és Lupin együtt lehettetek, de mi nem, hát én…
- Meg tudtad volna fojtani egy kanál vízben. – segítem ki.
- Minimum. – helyesbít Perselus.
- És a legjobb módszer a féltékenykedésre az volt, hogy mindenfélét képzeltél rólunk. – karba tett kézzel figyelem, s szép lassan rakom össze a képet. Hangom megvetést, és szomorúságot tükröz, mert most ez a két érzelem uralkodik bennem a sok száz másik mellett.
- Kérlek… hallgass meg. – sóhajtva fordul el újra. Talán neki így könnyebb… de most már nekem mindegy, csak mondja már el végre, amit akar! Legyen már vége ennek a rémálomnak! Érzi, nem szólok többet, ezért folytatja. – Elmentem hozzád, hogy veled lehessek, ha csak egy percre is. Még soha nem hiányoztál annyira, mint abban az idõszakban, s talán a saját magam legnagyobb meglepetésére nem tudtam, de nem is akartam uralkodni magamon. Amikor megláttalak titeket, elismerem elhamarkodottan döntöttem.
- Mi az, hogy! – vágok közbe, de most már pillantásommal az engem kérõ Perselusnak megígérem, hogy csak a végén fûzök hozzá bármit is. Végtére is hagynom kéne, had beszéljen, mert valószínûleg többet ilyen nem lesz, hogy így kiönti a lelkét, elmondja, mit érez. Ez az alkalom is csak azt bizonyítja, hogy komolyak a szándékai, tehát nekem is komolyan kell vennem õt.
- Szóval visszamentem. És akkor hallottam valamit, amit nem kellett volna. Azután már nem akartam visszamenni. Pedig elmondtad, miit is mondtál akkor Lupinnak pontosan! És én nem hittem neked… de már… már belátom, hogy milyen bolond voltam…
- Önfejû, akaratos, és legfõképp süket! – vágok közbe ismét, erre már nem kapok különösebb reakciót, Perselus újabbat sóhajt, mint már egy ideje folyamatosan teszi, s folytatja. Jó, talán kevésbé kéne vádlónak lennem, hisz épp most akarja… akarjuk helyrehozni, amit elszúrtunk. Mellesleg épp ideje lenne már…
- De rájöttem, miután elmentél, és be kell, valljam… szóval… én… - ugyan, Perselus, mondd már ki, ha idáig még nem vallottál be semmit, megeszem a nem létezõ kalapom, úgyhogy amit most akarsz, azt is nyugodtan kimondhatod… gondolom… áh, most nem tudlak szuggerálni… na… - szégyelltem magam. – Na, ugye! Nem volt ez olyan szörnyen nehéz vallomás! Várjunk csak… szégyellte magát? Perselus Piton? Na persze, volt miért, s én csak… azt hiszem, örülök, ha végre ilyesmire is képes… ez csak az õ javát szolgálja. És én azt szeretném, hogy neki minél jobb legyen…
- Perselus… kérlek… mondd el, mit láttál utána… este, kinn a tónál… - kérem halkan, a lényegre térve.
- Igen, nos… megkerestelek, hogy elmondjam, amit az elõbb… de… ott voltatok, és Lupin… megcsókolt téged. Amint… hozzád ért, én elmentem. Nem bírtam elviselni a látványt, hogy az a vérfarkas…
- És újra az járt a fejedben, hogy neki miért lehet, és neked miért nem? – kérdem kedvesen. Odalépek hozzá, kezemet vállára teszem. Most már kész vagyok arra, hogy ne elítéljem, hanem megértsem. Csak így vethetek véget viszályainknak. Innentõl kezdve nem fogok szemrehányást tenni neki, nem fogom hátráltatni abban, hogy önszántából mindent tisztázzon velem, sõt, segíteni fogom. Még sosem tett ilyet, és remélhetõleg nem is kell soha többé, de segítek neki. Valamilyen formában õ is segít nekem, hogy könnyebb legyen. Segített, amikor elment, és elment volna magától is, ezzel idõt adott nekem egészen az elõzõ percig, hogy végre én is megérthessem õt, ne csak õ engem.
Ó, hogy miért nem elõbb érett meg bennem ez az érzés, ez a gondolat! Már rég túl lehetnénk ezen a vitán, ezen az egész rémálmon!
Perselus komoly arckifejezéssel, de szemeiben rengeteg szomorúsággal, és magának tett szemrehányásokkal néz rám. Bal tenyerét finoman arcomra illeszti, s óvatosan végig simít rajta.
- Úgy éreztem, elveszítettelek. Eleinte azt hittem, azért, mert a kettõnk között létrejött szükséges távolság hatalmába kerített, s Lupinnál leltél vigaszt. Azután elborult az elmém, s nem láttam mást, csak a rég igazságnak hitt elméletet: te sosem szerettél engem, mint ahogy senki sem. Felvetõdött bennem a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért maradtál volna velem, ha ott van neked Lupin. És kérlek, ne szólj! – emeli fel mutató ujját, amikor látja, ehhez lenne mit hozzáfûznöm – Tudom, hogy aljas véleményt alkottam rólad, s nem gondolkodtam józanul. Elõször, életemben nem voltam hû a véremhez. – Perselus, tudom, hogy nem vagy aranyvérû. De mindegy, a lényeget értem. – Nagyon sokáig tartott rájönnöm az igazságra, de akkor már késõ volt. Megmakacsoltad magad, de jogosan. Lehet, fordított helyzetben én is így viselkedtem volna. Csak remélhettem, hogy elõbb-utóbb megenyhülsz.
Látom, befejezte egyelõre, most én következem. Elõször is van egy kérdésem, amire kíváncsian várom majd a választ.

- Mondd csak, ha te ezt ilyen szépen be tudod ismerni, akkor körülbelül fél órával ezelõtt miért kellett vitába szállnod velem, és újfent azzal vádolni, hogy megcsaltalak? Vagy rosszul emlékszem, hogy azt vetetted a szememre, hogy Remussal „hetyegtem”?
Perselus szemeiben újra zavart látok, talán már õ sem tudja, mit miért tesz, vagy mond. Elfáradt. Belefáradt ebbe a huzavonába, mint, ahogy én is.
- Talán még mindig sért….
- Persze, sérti azt a fene nagy büszkeségedet! – szakítom félbe vádló hangnemben.
- Ó, igen, mert csak én vagyok olyan nagyra a büszkeségemmel, igaz? – vág vissza - Engem nem sérthet semmi, de téged igen, így van? Már rég nem itt tartanánk, ha adtál volna egy kis idõt, hogy feldolgozzam a történteket, és rájöjjek – mint, ahogy rá is jöttem -, hogy mekkora barom voltam! De te csak fújtad a magadét!
- Én a magamét?! Te állítottad azt az utolsó pillanatig, hogy mással játszadozom, miközben elvileg téged szeretlek! Nincs igazam? És ne háríts, ne háríts! Ha lenne egy kis eszed, most nem vagdalkoznál, hanem velem együtt azon fáradoznál, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk!
- Á, szóval beismered, hogy nem én egyedül rontottam el? – kérdi bájgúnárként, már csak azt nem mondja: „Na, ugye megmondtam!”
- Ó, Merlinre! Hát ez nem igaz! Ahelyett, hogy ezen lovagolsz, inkább térj vissza normálisabbik énedhez, hogy végre véget vessünk a marakodásnak, mert én már nagyon unom! Esküszöm, már egyre kevésbé tudom, mit szerettem meg benned!
- Tudod mit? Már én sem!

Ahh, megõrjít ez az arrogáns, pöffeszkedõ, rátarti, undok, beképzelt, ... jaj… Perselus…
Dühtõl vöröslõen hirtelen hátat fordítunk egymásnak, õ az egyik, én a másik sarokba megyek, onnan pedig ki a konyhába.
- Nem bírom! Nem bírom! Elegem van! Minek jött vissza? És én minek hívtam? Úgy hiányzott nekem ez a vita, mint egy varangyos béka az orrom hegyére! – mérgelõdök magamban.

- Áh, õrült nõszemély! Kibírhatatlan! Mit keresek én itt? Áh! Megérdemelte, igenis megérdemelte, amit akkor este majdnem tettem! De ami addig történt, hát…

Mi? Mit érdemeltem meg? Hallom, mit mond, de egyszerûen nem fogom fel…
Merlinre! Már megint összevesztünk ahelyett, hogy kibékültünk volna. Ó, hát most már aztán elég volt! Mit csinálok? Miért csinálom ezt? Hogy lehetek ekkora marha, hogy hagyom magam állandóan eltántorítani a célomtól?

- Perselus… - suttogom meglepetten, amikor meglátom, hogy õ is közeledik felém. Megállunk egymástól pár kisebb lépésnyire, nem merünk még közelebb menni. Szomorú, értetlen tekintetünk egymásba fonódik, s talányokra vár választ. Ajkaink már nem mozdulnak, keresik a megfelelõ szavakat. Perselus találja meg õket elõbb.
- Saj…
Nem mondja tovább… hangja elcsuklik. Érzem, én sem lennék képes túl sok mindent mondani. Szemeimet könnycseppek csípik, de nem engedem ki õket, immár torkomat marják. Igen, ami az én legnagyobb bántalmam, az a bizonyos este, amikor olyan durva volt. Még mindig nem tudom, miért… Amíg azt meg nem magyarázza, amíg meg nem nyugtat, nem tudok félelem nélkül a szemébe nézni. Érti, mit szeretnék, újból szólásra nyitja száját.
- Megbabonáztál… - kezdi el – és egyben megijesztettél. Féltem, hogy elveszítem a fejem, de nem negatív értelemben. Végül is pont úgy történt, ahogy nem is gondoltam volna… bántottalak. Mérges voltam, amiért addig húztad az idõt, sértõdöttségedet egy percig sem rejtetted el, pedig te is alig bírtál magaddal, s amikor eljöttél hozzám… megelégeltem a bizonytalanságot. – fejét lehajtja, szemeit lehunyja egy percre, majd tõle teljesen szokatlan módon, magyarázkodva folytatja. Most már tudom, neki is éppoly fontos helyrehozni mindent, mint nekem… neki is éppoly fontos vagyok én, mint õ nekem. - El voltam keseredve… belátom, hogy a lehetõ legrosszabb módon próbáltam levezetni indulataimat… de ezt már akkor is megbántam. Joggal pofoztál meg, s én, mivel nem tudtam ép lelkiismerettel a szemedbe nézni, jobbnak láttam, ha elmegyek, hogy ne okozzak neked még több szenvedést. Igazad volt, amiért még küldtél is.
Amikor elmentem, tudtam, gyûlölsz azért, amit tettem, így nem kerestelek. Pedig… hiányoztál…

Fûzzek hozzá valamit? Elmondjam neki, hogy mennyire fájt, mennyire megalázó volt, ahogy viselkedett? És nem csak arra az estére gondolok, hanem a képzelgéseire és a rólam alkotott véleményére is.
De nem kell, õ már tudja. Csak felemelem fejét, hogy újra szemébe nézhessek, pillantásommal és gondolataimmal mindent elárulok neki.
Keserûség, és fájdalom kerít hatalmába mindkettõnket. Ha visszaemlékszem a régi Perselusra, tudom, õ nem lett volna képes ilyen érzelmekre, az elmúlt években rengeteget változott… miattam. Nem akartam, nem kértem, mégis így lett. De pontosabban nem is én változtattam rajta, hanem õ saját magán… értem. Ezért tud most elõttem állni a sarat, s megelégelve a fájdalmas különlétét mindenre fényt deríteni: saját akaratából.

Könnyeimet most már szabadjára engedem, többé nincs értelme benntartani õket. De ezek már jócskán örömkönnyek, mintsem a bánat jelei, hisz végre kitörni érzem magamból azt a hihetetlen hatalmas, fékezhetetlen vágyat, amely arra ösztönöz, hogy öleljem, csókoljam, s többé ne hagyjam, hogy bármi, vagy bárki közénk álljon, még a makacsság, az önfejûség, a harag sem. Semmi.

Egyszerre lépünk oda egymáshoz, s szorítjuk egymást teljes erõnkbõl, mégis gyengéden, érzékien… megbocsátva. Talán még nem mondtunk ki mindent, én is belekezdtem, és õ is, de már lehet, csak egy-két szó hiányzik a sorból, ám most nincs szükség rájuk, ráérnek még. Most csak egymással törõdünk.

Simogatjuk, csókolgatjuk, nevetve, most már teljes mértékben örömkönnyeket hullajtva zárjuk egymást karjainkba. Végre vége! Ó, Merlinre, milyen régóta vártam erre! El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, s érzem, Perselus is az!
Ó, szerelmem! Érzem, ha nem békültünk volna ki, rövid úton megõrültem volna a hiányodtól!
Soha többé nem leszek ilyen önfejû, és nem engedem, hogy te is az légy! Soha! Ez keserítette meg az életünket, s ez az, ami mostantól megszûnik létezni, hogy ne történhessen meg újból ez a szörnyûség!
Tudom, ezentúl még jobban megbecsüljük majd egymást!

- Helen, szeretnék mondani valamit. – húzódik el tõlem Perselus, és komoly, fegyelmezett tekintettel néz rám.
- Megijesztesz! Mondd!
Tétovázik, látom, keresi a megfelelõ szavakat. Jaj, Merlinre, mi jöhet még?
- Szeretlek. – mondja ki végül immár mosolyogva.
- Te… te… te gazfickó! – nevetek rá megkönnyebbülve. Hatalmas kõ esett le a szívemrõl! Érti ám a kis gézengúz, miért csaptam rá egyet játékosan a karjára, s most már önfeledten nevetve – megjegyzem, rajtam nevetve – felkap, s pörög velem örömében, majd leenged, de karjaiból nem eresztve csókol olyan szenvedélyesen, ahogy talán még soha! Én is beleadom minden szenvedélyemet, tüzelõ vágyamat, égi szerelmemet ebbe, s a többi csókba, ölelésbe, vagy akárcsak egyszerû érintésbe, sóhajba, mosolyba, és örömkönnybe. Utóbbiba persze csak azért, mert a szemeim még mindig záporfelhõre hasonlítanak, de ennek van ám jó oldala is: Perselus lecsókolja „esõcseppjeimet”, mely csókokra hálás sóhajokkal, odaadó simogatásokkal felelek. Testem ívben megfeszítve kínálom fel éhes ajkainak, bõröm felperzselõdik bõrének érintésétõl, de én is ugyanúgy égetem õt, érzem, testem hõmérséklete már rég az egekben táncol!

Testünk is táncot jár már a jól bevált, õsi ritmusra. Újra, és újra felfedezzük a rejtett zugokat, puha hajlatokat… nem tudunk betelni egymással. Nem sietjük el a kényeztetést, elõször kóstolgatjuk, majd egyre inkább faljuk egymást, s ez a mohóság azt igazolja, egyszerre szeretnénk bepótolni az elvesztegetett több mint fél évet. Talán soha nem voltunk még ilyen boldogok együtt, egymással, mint most! Ó, milyen csodás lenne így meghalni egyszer, ha eljön az idõ! De nem, most nem gondolok erre, átadom magam az örvénylõ vágynak, és szenvedélynek, hagyom had ragadjon magával az örökké tartó boldogságba!

 
Perselus Piton
 
Severe Snape olvasókuckója
 
Banyus olvasókuckója
 
Severosa csodás művei
 
Susan Kreber csodás művei
 
Videók
 
Kedvenc linkjeim, melyeket gyakran nézegetek!
 
Teóriák a 7es könyv végére
 
Harry Potter - The End
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?